Nem egyszerű feladat ez…
Sok szempontból nehéz ez az időszak a szülők számára, de jelen esetben az érzelmi részére gondolok. Az anyukák sokkal nehezebben engedik el a gyerekeket, mint az apukák (vannak kivételek). Az apukák mint mi, az érzelmeinket elrejtjük a gyerekek elől, hogy az erőt és a magabiztosságot lássa, így megkönnyítve az események lezajlását. Esetünkben 6 év / 3 gyerek után előszőr lesz csendes a ház, mert mindenki az óvodában játszik és fejlődik tovább.
Lezárult egy korszak, ami egy újabb időszak kezdetét is jelenti és megvan a maga jó és rossz oldala is, de ha belegondolunk innen már egyre jobban az elengedésükön kell dolgoznunk. Ez lelkileg minket apákat is megvisel, még ha jól álcázzuk akkor is. A bölcsödés korszak nálunk kimaradt. Inkább anyával voltak itthon amíg lehetett, az ovis beszoktatás pedig az én feladatom maradt. Így láttuk jobbnak minden szempontból, mert a gyerekeknek is könnyebb, ha nem a könnyeivel küszködő anyától kell búcsúzkodni, mert mi apukák általában jobban tudjuk tartani magunkat. “Persze mi is sírunk ilyenkor, csak legbelül”.
Általában az óvónénik is azt tanácsolják, hogy ha lehetséges, akkor a gyerekeket vagy az apukák, vagy a nagypapák/nagymamák szoktassák be az intézményekbe, mert úgy mindenkinek könnyebb az elválás. Nagy százalékban egy rövid sírás után hamarabb megnyugszanak és utána már csak a játékra figyelnek. Nem tanácsolják az Óvónénik sem, hogy csokival, ajándékkal jutalmazzuk őket, inkább próbáljuk szavakkal ösztönözni és dicsérni a viselkedésüket. Nálunk mind a három gyereknél teljesen más volt a beszoktatás. A legnagyobbnál (Lili) 4 napig tartott, a középsőnél (Lori) 2 napig tartott, a legkisebbnél (Lia) holnap kiderül, de bízunk abban, hogy itt is feleződik majd az idő és 1 nap alatt beszokik 🙂 (mert hát a 2-nek 1 a fele 🙂 )
Bármennyire is nehéz, mindenkinek kitartást és kellemes tanévkezdést kívánunk!
